Szeptemberben végül lejárt a fél évig hosszabbítható, Indonéziába szóló szocio-kultúrális vízumom. Hogy újat igénylehessek el kellett hagynom az országot, így kerültem Malájziába. 7-dikén este érkeztem az LCCT reptérre. Rahmat-hoz (Janó ismerőse), ezeddig nemismert barátomhoz, általa gondosan leírt útmutatás alapján jutottam el.

KL tömegközlekedése jól szervezett és baráti áron igénybe vehető. A belvárost modern, elektromos, felső pályás vonatok hálózzák be, külvárosi részekre buszokkal lehet eljutni. A menetjegy műanyag kártya formályában váltható meghatározott szakasztól függő áron. A kártyát kapun belépéskor aktiválja a rendszer majd csak a célállomáson engedélyezett kilépéskor elnyeli, amit később újrahasználnak. Ez több szempontból is jó: nincs bliccelés, mert egyszerűen nem lehet bejutni az állomásra kártya nélkül, és csak az adott célállomáson vagy közelebb lehet kilépni, az utas arányosan fizet az utazásáért (1-2MYR), és a menetjegy újrahasználható a szolgáltató által. 1MYR (Maláj Ringgit) = 70 HUF. A busz közlekedés európai számára talán szokatlan lehet: a buszsofőrt egy "utas-pásztor" segíti, aki megálláskor harsány hangon feltessékeli a buszra várakozókat, majd szintén távolságtól függően jegyet ad el a számukra. A menetrendet és a megállókat tekintve szabadabb elvű, a buszok ugyanis bárhol leinthetők fel- vagy leszállásra, de előfordult, hogy újságot venni álltunk meg egy útszéli kisboltnál vagy tankolni hajtottunk be egy helyi volán telephelyre.

Rahmat és Poodien, két modern művész, luxust és higéniát nélkülöző, de annál barátságosabb otthonába érkeztem. Ez amolyan art kommuna, a nappali részben szótlanul zajlik az munka: festenek, rajzolnak, terveznek, elmélkednek, szól az olykor idegtépő máskor meditációs zene, ritkán beszélnek csak egymáshoz. Nem volt könnyű megszokni, de végül az antiszociálisnak vélt kussolás kellemesnek bizonyult: végre csendben lehettem, nem szólt hozzám senki, és én is nyugodtan el bírtam merülni a goldolataimban... ez ám az igazi luxus. :) A közösség magától működő hippi szerű megosztásra és egymás támogatására épül, így baráti szállásadásukért cserébe én is beszálltam a kaja vásárlásba, főztem mie gorenget (zacsis tésztát) és bundáskenyeret, elmosogattam vagy ipp vízzel töltöttem fel a mandit (fürdő). Működik. Ha kölcsönös a bizalom, nincs gond a megosztással, nincs mohóság, ahogy önzőség sem. Itt otthon érezhettem magam.

HARC A VIZUMOSOKKAL: Ha előre tudom, hidegélellemmel és kempingszékkel indulok az elvileg csak 1 napig tartó vízumügyintézésre. Hogy a vízumom időben elkészüljön 3 munkanapot szántam rá, amiről rögtön kiderült, hogy 2 ünnepnap. Hurrá! Akkor próbáljuk meg a gyorsított verziót! Sajnos ez sem ment, mert a muszlim ünnepek legnagyobbikáról, a Rahmadam-ot (böjt) követő Idul Fitri-ről volt szó, ami 5 nap munkaszüneti napot jelent. Az Indonéz Nagykövetség rogyásig volt tele külföldön élő rokonokat meglátogatni vágyó maláj, indiai, arab, kínai, indonéz lakosokkal, így látszólag esélyem sem volt, hogy a vizumom megkapjam. Ami azt illeti a gyakorlatban ez rosszabb volt: keresztbe kasul küldözgettek, új sorszám, új ablak, várakozás, elkeverték a meghívólevelem, amit persze nekem kellett visszaszereznem... és hogy ne legyen annyira kényelmes, a tomboló monszun kellős közepén kellett kiugranom pénzt váltani, mert indonéz rúpiát nem fogadtak el. De végül 5 perccel zárás előtt csak leadtam az igénylést, úgyhogy indulhattam a repjegyemet módosíttatni, ami majd 100 MYR-be fájt.

Acha, Ibrahim barátom ismerőse szintén KL-i, a Bukit Bintang plázanegyed egyik, Malájzia legnagyobb számítástechnikai bevásárlóközpontjában eladónő. Második estét nála pecóztam, ami, bár pihenni nem nagyon tudtam, kihagyhatatlan kaland volt. Acha ugyanis eléggé hebehurtya lánka, szállást ajánlott a számomra, cserébe viszont egy indonéz nagycsalád kellős közepében találtam magam, ahol a férfiak folyton sörre invitáltak (amit a nők nagyon elleneztek és nagy valószínűséggel nekem kellett volna fizetnem), a nők meg európai származásomtól teljesen beindulva tettek fel mindenféle, kapcsolatot és házasságot célzó kérdéseket, vagy ipp mutogatták egymást: Nézd csak, milyen gyönyörű ez a lány! Tetszik e? Mindezt főleg a nagyon alap indonéz szókincsemmel kellett úri ember módjára levezényelnem, mivel angolul csak pár szót tudtak, mint például: Honnan jöttél? Van feleséged? Mi a vallásod?, amit az este alatt félóránként feldobtak. :) Szóval azt gondoltam a nagykövetség után már semmi kimerítő nem érhet, hát tévedtem: 4 férfi, 6 nő, 1 gyermek nyüzsgő, látszólag végenélküli vendégszeretete végül végkimerülésbe sodort, elborultam és elaludtam.

KUALA LUMPUR: a belváros nyüzsgő, felhőkarcolói egymást érik, csiri-viri, luxust nem nélkülöző betondzsungel. Az emberek itt jómódúak, a legdivatosabb göncökben járnak, megállás nélkül üzletelnek, költekeznek és szórakoznak. Úton útfélen bankok, bárok, éttermek, szállodák, kuplerájok, plázák, masszázsszalonok, pazarló pompa vesz körül minket. Az egyedüli természetes itt a monszun eső, ami szakadatlan áztatja a zsúfolt város utcáit. Nem éreztem jól magam, egyáltalán nem. Nyomasztott az érzés és a gondolat: hogy a viharba történhet az meg, hogy itt nagyüzemileg zajlik egy felső elit szükségtelen szükségleteinek, habzsoló éhségének kielégítése, míg mások, nem is olyan messze innen naphosszat csak tapossák a mókuskereket és gyakran emberi méltóságot nélkülöző körülmények között élnek. A kínai óvárosban zajlik a változatlanul olcsó és silány áruk kereskedelme: hangulatos sátorlabirintus, útvesztő a piaci árusok sorai között. Láttam még egy parkot is, hatalmasat, mint egy rekreációs központ városi sérülteknek, lehet sétálni, madárcsicsergést hallgatni, múltba kalandozni a múzeumban bámészkodva vagy romantikus érzelmeket gerjeszteni az orhidea parkban sétálgatva. Aztán vissza, irány a gyár. :)

IDUL FITRI: az a nap, amikor végre lehet zabálni! Rahmat-tol megkérdeztem, mi a kedvenc zenéje. Azt mondja, "elfelejtette". Jézusom. :) Szóval egész jól megy ez a csendesülős, nyugis party, aminek ipp az imént verte fel csendjét egy csipogó hangot kiadó lakó, aki jelenleg szintén itt dekkol valahol. Hehe. Üdv cimbora! Milyen odafenn? De hiszen ez a Gekkó! Naná, kimás lehetne ilyen későn? Úgyhogy azóta is egy ringató hintabárban üldögélünk, messze hajózva a tengeren, távolban a partról ropogó tüzijáték dörrenő hangja töri meg az amúgy is "Béke Veletek!" magány dalait, szól Rahmat kedvenc zenéje, egy a nagyon relaxálósakból... Hangzik a fejben, homlokon előbújik és tovaszáll. Aztán jön a következő. Néha felszólalok: "Rahmat, kérsz még?" Aztán belenyugszom, egyedül végzem tovább az irogatósat, ő pedig rajzol tovább, úgyhogy nem kér, most belemerült és hagyja, hogy elvégezze a zakatoló agy gondolataitól vezényelt, síkra tisztázódott vonalaknak a dolgát. Nem tétlenkedik, rendben is van ez így. Készülnek a frankón odapörkölő, elegem van képek, megmutatnám másnak is gondolatébresztőnek. Lábát lógatva pihentető zsiráf is elégedetten ücsörög a polcon. Ami engem illet már úgy megszólalnék, hogy hátha válasz kíséri a csendet. Kinn meg egy kutyát vernek, miközben mások mulatoznak??? Kérem, ki látott má' ilyet, Tomikám? SELAMAT HARI RAYA! Selamat makan for EVERYBODY di bumi! (Jó étvágyat mindenkinek a világon!) Ennyi. Süppedek.

Volt szerencsém megismerni egy pár helyi underground, alternativ művész és gondolkodó arcot, akik nagy erőfeszítések árán igyekeznek fenntartani KL egyedüli, nem main stream zenekarok, festők, egyéb művészek számára nyilvánosságot adó alkotó házát. Nyilván, ahogy másütt sem, itt még úgy inkább senki nem kíváncsi rájuk, pedig tényleg nagyszerű dolgokat lehet itt látni, hallani, tapasztalni. Az emberek többsége megfeledkezik szelleméről, munkájába temetkezik és a megélhetésért vagy jobb létért küzd. Egyikük sem tudja vagy akár sejti, egy megújult rabszolgatartó állam, médián és valláson keresztül gondosan manipulált, robotai között áll ő maga is, amiből - beletörődő módon - nincs kiszállás. Kevesek azok, mint Rahmat és művésztársai, akik felismervén a kiszolgáltatottságot, állambácsi kénye kedvére csorbított demokráciát és a személyi jogokat, szembeszállnak és alkotásaikon keresztül igyekeznek üzenni a világnak: "Hé, EMBER, vedd észre magad! Nem folytathatod így tovább!" Az erősen kapitalizmust, korrupt politikát, olajbizniszt és vallást támadó képek provokáló, gyakran sokkoló vagy sértő üzenete azonban egyáltalán nem túlzott rendszerellenes elfogultság. Sokkal inkább elkeseredett, értelmes emberek jajveszékelése: "Bár felébredne már a világ és kinyitná szemét, hogy lásson is, ne csak nézzen!" A következmény azonban sokszor drámai és szomorú. A rendszer biztonsági csoportja - hívhatjuk rendőrségnek, de inkább azok, akik a rendszer őrei, és nem az emberek békéjének őrzői - rajtacsapnak és felszámolnak... ha a hangadó szerencsés, meglóghat, ha nem, valószínűleg örökre eltűnik a felejtőben. És megy minden tovább, zavartalanul.

Malájzia (hírek) - Újabb FOGÁS! (Infokontrol Csoport jelentése): Tetten érték azt a gazfickót, aki KL egyik interneten is elérhető, felbújtó és békeellenes, anarhista és istentagadó tartalmat közlő fórum és mozgalom alapítója volt. A lázadó kiérdemelt bűntetéséről a Bűnmegelőzés és Nemzetbiztonsági Bíróság dönt majd - mérlegelve a honlap becstelenül rágalmazó szavainak súlyát. Web Rekreációs Egységünk a tartalmat eltávolította és egy új, Rendszertudatos és Modern Kultúrális Társasági Oldal telepítésén dolgozik.

Végezetül egy hét után megkaptam a vízumom, úgyhogy egy utolsó kis sétafikálás után a reptér felé vettem az irányt, hogy átcsövezve az éjszakát hazamehessek a hajnali gépemmel. Ina, Awa nigériai barátja azonban váratlan programmal állt elő. Lehetőségem nyílt egy igazi, felső elit külföldre küldött gyermekeinek nagyvonalú, lazulós estéjét megtapasztalni. Az elején nem nagyon értettem, mi is zajlik éppen, aztán idővel leesett: a srácok egyik szabadidős elfoglaltsága, hogy egy autóban keresztbe kasul furikáznak KL gyorsforgalmú pályáin, megállnak itt ott, felugranak cimborákhoz, ide oda mennek, dumálnak, majd vissza, bömböl a hip-hop, és végigjárjuk a tagok luxus lakásait, kinek milye van. Igy történt, hogy egy kb. 10. emelet tetejére épített medencés parkocskából "élvezhettem" a mesés KL fényeit. A srácok vendégszeretete és a lenyűgöző pompával és életszínvonallal való büszkélkedése határtalan volt... egy pillanatra kellemetlenül éreztem magam retkes nadrágban, torzonborz hajjal, szandálban, hátizsákkal, mint egy "bugris vidéki" a számukra, de aggályom hamar szertefoszlott, mikor eszembe jutott, ki is vagyok valójában - na ná, hogy így nézek ki 1 hét kaland után. :)

Végül Ina kivitt a reptérre, becsekkoltam és irány Yogya. Jó volt hazatérni, de mennyire jó! :) Ja, és a kajáról felejtettem elmondani: azt hiszem gasztronómiai orgiában lehet része annak, aki mindent végigkóstól. Indiai, kínai és indonéz konyha multikultúrális asztalához ülve beindul a nyáltermelés. CsóróvagányCsaba módjára nekem sajnos csak egy kis lepény meg tészta jutott, jeges tejes teával, de jól esett...